Toszkánában boldog vagy II.

 Toszkánában csúcsra jár a (nevezzük így): falusi turizmus, az agriturismo is. Az egész csizmát behálózza az agriturismo kidolgozott rendszere, mely nem egyszerűen falusi turizmust jelent, hanem egyfelől a többnyire nagyon baráti áron bérelhető, tökéletes high tech-hel ellátott és modernizált ősi parasztházak, középkori arisztokrata villák és várkastélyok rendszerét, ahol kötelező a vízforgatásos úszómedence biztosítása is. Az agriturismo másfelől a lokális termékek eladását is jelenti. Az itáliai föld ontja a mindenféle gyümölcsöt, amiből lekvárt transzformálnak a nénik, akik a mesés, finom és sótlan toszkán kenyereket is sütik és házi tésztát gyúrnak. Mindenhol ott vannak a szélben szárított sonkák, szalámik, sajtok, az extra szűz olívaolaj, amire ha rákap az ember, soha többé nem ereszti, ahogy a balzsamecetet sem, és akkor még egy szót sem szóltunk a borokról és grappákról. A sonkák-szalámik a helyi erőkből, helyi röfikből transzformálódnak, mellesleg a helyi röfiknek, pontosabban a hajdan rengeteg toszkán erdők maradékában dagonyázó toszkán vaddisznóknak van egy sajátos és intim magyar vonatkozása. A toszkán vaddisznó kondíciója nem elégítette ki a vadásztársadalmat, ezért a magyar vadgazdálkodáshoz fordultak segítségért, ebben az országban híresen nagy vaddisznók vannak ugye, ennyi hülye állatot ritkán látni, nagy darabok, csapott homlokúak, izzadnak és röfögnek, egyszóval istenien feldobták a véznább tálján sertéseket, ez halál komoly. Dagadhat a keblünk, hogy mennyiféle friss húst szállítottunk a létezett szocializmusban a kies Itáliába. Egyszóval az agriturismónak az is része, hogy a helyi ízeket és szagokat meg tudod venni a faluban, a piacon vagy a bérelt házadhoz tartozó kisboltban. Ami nem mellesleg nemcsak arról szól, hogy csak akkor lehet hiteles képed egy helyről, ha meg is szagolod, eszed és iszod, hanem arról is, hogy ez a termékeny szisztéma optimálisan kihasználja a kiürülő vidék adottságait, a helyi rurális lakosságnak munkát és bevételt is biztosítva. A Villa Branca megfizethető luxust kínál és az egyik legszebb fekvésű agriturismo Chianti Classico közepében. 25 fő fér el a középkori épületekben, hihetetlen panoráma nyílik a völgy végtelen kagylójára az úszómedence mellől, mely mintha a völgy fókuszpontjában lenne: metafizikus ciprusfasorok szegik be az eget, jól fésült szőlők, vastag falú villák, kócos, arisztokratikus kertek mindenhol, undorító. 150 hektárból 55 hektáron terem szőlő, 120 ezer palack bor készül és extra szűz olívaolajat is kóstolhatsz. Az oliva-részlegen olyan szerkezetű hagyományos malomkő-kerekes olajprés van, mint amilyet már az impériumban, vagy jóval előtte használtak a népek errefelé. Laza chiantik, a kóstoló végén a tokajira hajazó vinsanto, végül a grappa adja a kegyelemdöfést. A szervezett kóstolón többször volt szerencsém tapasztalni, hogy a Brancában tudatos policy a vendég becsípetése. A pompás szalámik és sajtok mentén bevizsgált chiantik utáni grappázást moderáló Salvatore derűsen figyeli, ahogy a vidám vendégek egyre szélesebb mosollyal, boldogabban és hangosabban csivognak és veszik kartonszám a borokat. A szintén elsőrangú agroturismo Castello Di Gabbiano egy XII. századi várkastélyból nő ki, modern borászata Chianti-t, csiszolt Chianti Classico-t, Pinot Grigio-t kínál és szupertoszkán küvét. A Gabbianóak is van saját grappája, olivája és balzsamecete, úszómedencéje és étterme, és az utazó itt pár napig azt képzelheti, hogy toszkán úriember, pedig nem is.

 Toszkána egyik legattraktívabb kisvárosa San Gimignano, ahol megmaradt egy csomó lakótorony, melyek azért épültek, hogy a városkában egymással hadakozó guelf és ghibellin családok biztonságban legyenek, tisztára, mint a Montague-k és a Capuletek. Ide legjobb ősztől jönni, nyáron kicsit sok a turista és kicsi a hely, mely szintén éli a saját életét. Ahogy leszáll az este, a tornyok borostyánszínűvé válnak, kint üldögél mindenki és fagyizik, sorsjátékot árulnak, dinnyét mérnek, képárverés zajlik, babakocsik száguldanak, csinos lányok-fiúk robogókon robognak, zaj és zeneszó, éjfélig-kettőig kavarog az óriási élet.

 

 

 San Gimignano borológiailag saját brenddel rendelkezik, ez a híres-neves vernaccia. Ő volt az első fehér DOC, majd G Itáliában, a korszerű ampelográfia megállapítása szerint egyedül álló, ősi fajta, 1276-ból való róla az első feljegyzés és Dante is emlegeti az Isteni színjátékban, ahol bolsenai balzsamecetben savanyított angolnát ad fel mellé a Purgatórium XXIV. énekében, csak Mussolini, a híres önológus nem szenvedhette, be is tiltotta, indexre helyezte, tőkéit kivágatta, de hol van már a Duce, viszont itt van és itt lesz a vernaccia. A vernaccia jellemzően friss, jó savú, általában telt, jellegzetes kesernyében végződő, a hordozást jól bíró fehér bor, eredeti jelenség a nagy és többnyire hétköznapi itáliai trebbiano és malvázia-tengerben. A fél évezredes múltra visszatekintő elegáns Baroncini-család ananászos-barackos, intenzív és hosszú Vernaccia di San Gimignano Riservá-t komponál, sőt, még egy jó kis brut pezsgőt is készítenek a vernacciából. A Baroncini persze teljes toszkán skálát kínál a brunellótól a chiantikon át a Vino Nobile di Montepulcianóig és a vinsantóig. A toszkán és az olasz bor fejlődésének és világsikerének alapvető jellegzetessége, hogy az egész mozgás szorosan kapcsolódik a gasztronómiához, anélkül nem is igen képzelhető el, a borospohár nem magában áll, hanem az ebédlőasztalon, a tálak mellett. Ahogy az olasz bor megújulása, az olasz gasztronómia világsikere sem független a francia innovációktól, attól a nouvelle cuisine-től, mely a hatvanas években meghirdette a könnyű, természetes, friss és kreatív gasztro-paradigmát, teret nyitva az eleve ilyen olasz konyhának. Pontosabban a mediterrán konyhának, az olasz konyha-kifejezés majdnem ugyanúgy értelmetlen, mint a kínai konyha. Az új konyha megjelenése egybeesett az egészség-paradigma felértékelődésével, a nagy zabálásokra és az elhájasodó jóléti társadalom restségére reagáló wellness-kultusz felpörgésével. A világkonyha közben előbb a regionalitás, majd a globalitás felé fordult, de annyi bizonyos, hogy a minőségi borok legjobb promócióját a jó és divatos éttermek jelentik. A borászati forradalom új stílusú borait a nouvelle cuisine, majd a cuisine-t felváltó coccina vitte-viszi a hátán, a mediterrán gasztro-paradigma. Manapság éppen a konyha kvantummechanikája, az alapanyagot az elemi részekig lebontó, experimentális anyagkezelésen alapuló, kísérletező kedvű molekuláris gasztronómia keresi a fogásaihoz az egyre jobb borokat. Továbbmenvén a spektrumon és Toszkánában a sangiovese kicsit barnás (brunello) árnyalatot ölt. A brunello a sangiovese lokális klánja, melyből a hegyi városkában olyan bort szűrnek a gazdák, amelyet simán be lehetne adni intravénásán, ami persze csacsiság lenne, hisz a lényeg a bor íze. A városka a világ egyik legszebb városkája, Montalcino. Van valami otthonos, szimpatikus és értelmes ebben a középkori kisvárosban, melyet nem önt el úgy a gagyi, mint Velencét, Firenzét vagy Pisát. Talán azért, mert a kifinomult és drága bor közönsége más, mint a közhelyes köz-helyeket kereső turistáé, aki a gondolákra, a pisai ferdetoronyra és a firenzei dómra gerjed és nem veszi észre, hogy Venezia egy disneyland, hogy a ferde torony kevésbé lényeges, mint a Keresztelőkápolnában lévő szobrok és az épületegyüttes egészének zsenialitása, avagy hogy a firenzei dóm a hatalomról szóló kivagyi giccs, egy gigászi habostorta. Szóval Montalcino ötezres kisváros, van saját élete. Azok az igazán szimpatikus helyek, ahol van élet a főszezonon kívül, saját, folytonos, valóságos hétköznapok zajlanak, ahol nemcsak a turistáknak szóló Patyomkin-faluról van szó. Mikor legutóbb arra jártam, épp a helyi focicsapatot ünnepelte a városka, úgy éreztem, jó lehet montalcinóinak lenni. A városka sziklaszirtre épült, mint az etruszk városok általában, kis sikátoraiból lelátni a kinyíló völgyekre, körben Toszkána hullámzik, minden föld megművelve az utolsó négyzetcentiméterig, olivafák és sangiovese. A sangiovese-ről szőlőtani fejezetünkben már szóltunk, emlékeztetőül: tehetséges, autochton kék fajta, már az etruszkok belőle szűrték boraikat, neve a sanguis Jovis, Jupiter vére kifejezésből származik, jó alkalmazkodó képességű, jó sávú, vastag héjú, tanninos, széles skálán mozgó fajta, mely a híg vino da távolától a koncentrált, fekete brunellóig mindenre képes. Montalcinói klánja, a Sangiovenese Grosso csak itt terem, ahol maximum 80 q/ha lehet a hozam, kötelező a minimum két éves tölgyhordós érlelés, most kábé 6 millió palack körüli az éves kibocsátás. A borvidék második bora az olcsóbb, fiatalosabb, gyorsan piacra pörgő, de pazar Rosso di Montalcino DOC. Ez is Sangiovenese szőlőből készül, de megengedett a nagyobb terméshozam és csak egy évig kell érlelni, néha a legkiválóbb csúcsborokkal vetekszik. E sorok írójának szabályos szatorija, megvilágosodása volt egy brunellót kóstolván a városkában, konkrétan a Castello Banfi kétezres évjáratú Brunelló-jától esett le neki a tantusz, ezt a bort kóstolván értette meg, mit is jelent az, hogy modern, koncentrált vörösbor és hogy mi is egy borban az elegancia. Rőt bársonyszobát vizionált, benne Fekete Steinway-zongorával és finoman gomolygó pipafüsttel. A Castello Banfi sikeres világbrend, több mérvadó bor-világmagazinnál az Év pincészete, családi műhelye, övék (a Mariani-családé) a piemonte-i Vigne Regali és a Principessa Gavi, ahol még pezsgőt is palackoznak. Ahogy a Castello di Ama a chianti-vidék, úgy a Banfi a brunello modernizációjának élharcosa. Itt az új technológiák alkalmazása összefonódik egy kvázi-bio, környezetbarát és organikus gondolkodással, mely a termőtáj kifejezése érdekében igyekszik csökkenteni a kén jelenlétét a borban és bevetni a borászati forradalom technikai vívmányait. Luxuriőz, arisztokratikus, de megfizethető agriturismo, az egyetlen Michelin-csillagos olasz borászati étterem és Balzsaméria, azaz balzsamecet-érlelő is található az elképesztően szép fekvésű castellóban, ahol az úszómedence mellett kis konditerem is van és bicajozni lehet a környékben, hogy az ember ledolgozza az étteremben felszedett kilókat. A borok teljes spektruma fehértől a rozén és könnyű vörösön át a súlyos, fekete, filozofikus brunellókig terjed és tovább, mert van remek pezsgő is. A Castello di Banfi Brunello di Montalcino-ja a brunello ideája, a szupertoszkán ExcelsuS, SummuS és Cum Laude a modern fekete világbor csúcsa, pompás grappa, olíva és etruszk balzsamecet zárja a sort, tessenek elmenni és helyben bevizsgálni az anyagot. 

 

(folyt. köv.)

Keresés a boltban

Bevásárlókocsi

 x 
A kosár üres

USZT